2010. május 23., vasárnap

Rizseshús, ahogy én csinálom


Egyik nap azon gondolkodtam, hogy mit kellene fözni, de semmit nem tudtam kitalálni.
Amikor munka közben egyszer csak megéreztem egy illatot: rizseshús illatát hozta felém a szomszédból a szél. Hú de régen ettem, már nem is emlékszem rá. Még aznap meg is vettem a hozzávalókat (már amit nem felejtettem el belöle). És ma el is készitettem, és már alig maradt belöle. Uborkából és lilahagymából csináltam hozzá salátát, de bármiböl lehet.

Hozzávalók: 2-3 személyre
70-80 dekányi sertéscomb kockákra vágva
2-3 közepes vöröshagyma kockákra darabolva
3-4 gerezd fokhagyma, apróra vágva
3 szép paradicsom összedarabolva
só, bors, ételizesitö
örölt paprika
olivaolaj
180-200 grammnyi rizs
(apróra vágott paprikával lehet még megdobni az izvilágát, nekem nem volt itthon, de nélküle is elmegy)
Elkészitése:
Sót, borsot, kevés töröttpaprikát olajjal elkeverem, ebbe beleforgatom a húst, kicsit állni hagyom. A wokomat elömelegitem, beleteszem a húst, kevergetve piritom, közben beleteszem a hagymát is és együtt piritom tovább. Beleteszem a fokhagymát és a paradicsomot, összekeverem, törött paprikával megszorom, folyamatos keverés mellett kicsit hagyom dinsztelödni. Felöntöm vizzel, izesitem a sóval borssal és ételizesitövel. Ha felforrt, kicsire veszem alatta a lángot és hagyom lassú tüznél föni.
Amikor a húst már elég puhának találom, pótolom vizzel amit majd a rizs fel fog szivni.
Összeforralom, kis lángra veszem és beleszórom a rizst és nem keverem meg, mert akkor le fogja kapni. lassú tüznél fözöm addig amig a rizs meg nem dagad.
Akkor leveszem a tüzröl, lefedem és igy hagyom állni legalább húsz percig.
Salátával nagyon finom egytálétel.

Jó étvágyat!

3 megjegyzés:

  1. Erika,remélem maradt nekünk is!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta!!! Már én is olyan régen csináltam rizseshúst, jó hogy eszembe juttattad. Köszi!!:)

    VálaszTörlés
  3. Melli, ment fénypostán.

    Gizi, érdemes csinálni, mert annyiféle variációt ki lehet hozzá találni.

    VálaszTörlés